Petőfi Sándor A székelyekhez

      A SZÉKELYEKHEZ

 
      Köröskörül sötét felhő az égen,
      Egy magányos csillag ragyog középen.
      Az a csillag ott a magyar nép képe,
      Kit idegen népek vettek középre.
      
      Nagy a világ, és testvérünk nincs benne,
      Nincsen, aki bajainkban részt venne.
      Dehogy testvér a magyarhoz a világ!
      Ellensége minden ember, akit lát.
      
      Ha a magyar is elhagyja a magyart,
      Nem lesz akkor olyan, aki vele tart,
      Ugy eltűnik, mint az égrűl a csillag,
      Ha a sötét felhők reáborulnak.
      
      Föl, székely, föl, közös az ellenségünk,
      Tinektek is az árt, aki minékünk,
      Az vert vasra titeket, aki minket,
      Együtt törjük szét a közös bilincset!
      
      Mert végtére szabadokká kell lennünk;
      Hadd legyen az egész világ ellenünk!
      Bennünket az még kétségbe ne ejtsen,
      Hisz velünk van az igazság s az isten.
      
      Mutassuk meg: a magyar nem olyasmi,
      Mint a gyertya, mit el lehet oltani;
      A magyarnak élnie kell örökké,
      És nem szabad rabnak lennie többé!
      
      Föl, székely, nézz szembe az ellenséggel;
      Ki néz vele szembe, ha nem a székely?
      Hisz a székely ősapja volt Attila,
      Kit úgy híttak, hogy az isten ostora!
      
      Hiába, Bécs, hiába van gazságod,
      Küldheted ránk a rácot, a horvátot;
      Állani fog, állani fog Magyarhon,
      Élni fogunk, élni fogunk szabadon!
      
      Pest, 1848. szeptember

A SZÉKELYEK

Nem mondom én: előre székelyek!
Előre mentek úgyis, hős fiúk;
Ottan kiván harcolni mindegyik,
Hol a csata legrémesebben zúg.
Csak nem fajult el még a székely vér!
Minden kis cseppje drágagyöngyöt ér.

Ugy mennek a halál elébe ők,
Amint más ember menyegzőre mén;
Virágokat tűznek kalapjaik
Mellé, s dalolnak a harc mezején.
Csak nem fajult el még a székely vér!
Minden kis cseppje drágagyöngyöt ér.

Ki merne nékik ellenállani?
Ily bátorságot szívében ki hord?
Mennek, röpűlnek, mint a szél, s üzik
Az ellenséget, mint a szél a port!
Csak nem fajult el még a székely vér!
Minden kis cseppje drágagyöngyöt ér.

Karánsebes, 1849. (április 17.)