2013. 02. 23.

II. Alekszij orosz pátriárka Erdő Péternek

MEMENTO:
 II. Alekszij Moszkva és egész Oroszország pátriárkája 2007. június 14-15-én Moszkvában fogadta Erdő Péter bíborost, Magyarország prímását. A találkozó alkalmábal a bíboros az Orosz Ortodox Egyháznak Szent István-ereklyét ajándékozott.
Az ortodox-katolikus konzultációt, amelynek témája: „A társadalmi berendezkedésről, az emberi jogokról és az emberi méltóságról szóló egyházi tanítás antropológiai és etikai alapjai”. A konzultáción, melyet a Moszkvai Patriarchátus Külső Egyházi Kapcsolatok Osztálya, a római Hittani Kongregáció és az „Igazságosság és béke” pápai tanácsa szervezett, részt vett Erdő Péter bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke.
„Ez az együttműködés éppen a keresztény gyökerű európai kontinensen rendkívül fontos, amit most sajnos elfelejtenek, sőt megcsúfolnak. Éppen Európában érezni különösen erősen azokat a kísérleteket, hogy a társadalomra kizárólagos szekuláris gondolkodásmódot és életmódot kényszerítsenek, a vallást pedig a társadalmi folyamatok szélére szorítsák” – nyilatkozta az Orosz Ortodox Egyház elöljárója.
II. Alekszij hangsúlyozta, hogy a két egyház közös álláspontja a globalizációról, a vallás társadalomi szerepéről, a személyiség jogairól és méltóságáról, a családi értékekről, a demográfia és a bioetika kérdéseiről gazdagítja az együttműködést. Ennek az együttműködésnek köszönhetően egyre gyakrabban sikerül megtalálni a hatékony közös tevékenység formáit, például az Orosz Ortodox és a Római Katolikus Egyház brüsszeli és strassbourgi európai képviseletének szintjén, valamint az ENSZ-ben.
A magyarországi ortodox-katolikus kapcsolatról szólva II. Alekszij pátriárka megjegyezte, hogy az országban testvéri jellegű a két egyház viszonya. A pátriárka különösen hangsúlyozta Erdő Péter szerepét a jó kapcsolatok fejlődésében: „Meg vagyok győződve arról, hogy e kapcsolatok előtt nagy jövő áll, figyelembe véve azt a tényt, hogy jelenleg Ön a Római Katolikus Egyház legfiatalabb bíborosa. Isten segítségét kívánom Önnek munkásságában.”
A találkozó végén Erdő Péter Szent István ereklyéjét adta át a pátriárkának. A bíboros megjegyezte, hogy az első magyar király, aki még az egyházszakadás előtti időben élt, az „egységes keresztény egyház szentje, akit szentté avatott a Konstantinápolyi Pátriárkátus is”. Erdő Péter hangsúlyozta, hogy István királyt tisztelettel övezik a „Moszkvai Pátriárkátus magyarországi ortodox egyházmegyéjében is”.
II. Alekszij pátriárka közölte, hogy az ereklyét a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban fogják elhelyezni, abban a nagy ereklyetartóban, amelyet nem régen készítettek, és amely több szent ereklyéjét tartalmazza.
II. Alekszij Erdő Péter bíborosnak egy nyugati hagyomány szerint készült püspöki keresztet ajándékozott.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése