2013. 02. 26.

Aki a zenedráma szolgálatába állította az éneket

Giuseppe Verdi (1813-1901) a világhírű zeneművész, kisfiú korától rendszeresen járt templomba és ministrált. Szülei szegény kocsmárosok voltak. A plébános és a kántortanító korán felismerték tehetségét. Tizenkét évesen a helyi templom orgonistája lett. Hamarosan Bussetóba költözhetett, hogy megkezdje rendszeres zenei tanulmányait. 1832 májusában egy zenerajongó kereskedő, Antonio Barezzi pártfogásával Milánóba utazott, hogy felvételizzen a konzervatóriumba, de megbukott. A nagyvárosban maradt, és magánúton tanult tovább. Közben karmesteri munkákat is vállalt, és ennek köszönhetően megismerték. 1835-ben visszatért Bussetóba, ahol megpályázta a Filharmóniai Társaság igazgatói posztját. 1836 márciusában megkapta hivatalos kinevezését, két hónap múlva pedig feleségül vette Barezzi leányát, Margheritát. 1838-ban lemondott posztjáról, és visszaköltözött Milánóba, ahol benyújtotta a Scalahoz első operáját, az Obertót. Lassan kezdték megismerni, és három opera komponálására szerződtették. 1838-ban azonban meghalt a lánya, 1839-ben a fia, aztán 1840-ben a felesége.Verdi lelkileg összeomlott. Vígoperát nem tudott írni. 1842-ben megírta a Nabuccot, amelynek politikai felhangjait a szabadságra vágyó olasz nép azonnal felismerte, így Verdi híressé vált egész Itáliában. Ezután termékeny időszak következett, 13 operát írt. Anyagi nehézségei megoldottak, s megvásárolta a Sant’Agata-i birtokot Busseto mellett, ahova kiköltöztette szüleit, majd maga is ide jött lakni. A Nabuccóban éneklő Giuseppina Strepponival ismerkedett meg, és hosszas udvarlás után csak 1859-ben vette feleségül.
Az elismert, világhírű művész, kastélyában házi kápolnát rendezett be. Személyesen vitte el az oltárkövet megszentelésre püspökéhez. Családjával minden vasárnap szentmisén vett részt kápolnájában. Birtokán kórházat épített, annak kápolnájában papot alkalmazott. Élete vége felé, Milánóban megépítteti 1896-ban a két emeletes Casa di Riposo per Musicisti, az idős zenészek otthonát, kétágyas szobákkal. Ezt Verdi összes – zenei vagy egyéb – műve közül a legkedvesebbnek nevezte. Előbb a milánói temetőben, később a Casa di Riposo per Musicisti díszes kriptájában helyezték örök nyugalomra.

Folytatásként ajánló:
Vedd le a kalapot!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése