2013. 02. 19.

A volt francia köztársasági elnök XVI. Benedekről

Valéry Giscard d’Estaing volt francia köztársasági elnök, a Francia Nemzeti Akadémia tagja nyilatkozott a La Croix kérésére XVI. Benedekről.
Mint azt a politikus a lapnak kifejtette: „2008 szeptemberében, a Bernardinusok Kollégiumában megtartott beszéde után találkoztam XVI. Benedekkel. Beszéde mélyen megérintette a hallgatóságot, és nem csak a katolikusokat. Pedig a pápa nehéz témát választott: annak okait kereste, miért választották a fiatalok a XIII-XIV. században a szerzetesi életet. Válasza az volt, hogy „Istent keresték”. Felajánlotta, hogy folytassuk tovább ezt a beszélgetést, így november végén Rómába utaztam. Meglepett az egyszerűsége és gondolkodásának mélysége, pedig ez a két tulajdonság gyakran együtt jár.”
Valéry Giscard d’Estaing hozzátette: „XVI. Benedek döntése személyes döntés, melyet teljes egészében tiszteletben kell tartanunk. Ő az egyetlen, aki megítélheti, hogy az idő múlásával, ami még a pápát sem kíméli, képes-e továbbra is eleget tenni a katolikus közösséggel szembeni felelősségének vagy sem.”
„XVI. Benedeket nagyon jó pápának tartom, mert Istenről beszél, nem csak az egyházról és a társadalomról. Ez azért is lényeges, mert Isten rettentően hiányzik a mai emberek gondolkodásából. Megőrizni, újjáépíteni és fejleszteni az Istennel való kapcsolatot: mindez alapvető fontosságú mai felgyorsult, zűrzavaros világunkban. Éppen ezért a legfőbb vallás vezetője Istenről kell, hogy beszéljen nekünk” – vélekedik a volt francia köztársasági elnök.
„A pápának komplex korunk sok nehézségével és válságával kellett szembenéznie. Az egyház üzenetét ugyan nem érintik a világ változásai, az emberek istenképét viszont annál inkább. XVI. Benedek mindig figyelt a világ változásaira. Nem azért, hogy megváltoztassa Istent, hanem azért, hogy üzenetét a mai világban is megértsék. Forduljunk tisztelettel a felé az ember felé, aki az értelem fényével igyekezett vezetni a párbeszédet Isten és ember között” – tette hozzá Valéry Giscard d’Estaing.
A katolikus vallású, centrista politikus 1974 és 1981 között volt a Francia Köztársaság elnöke.

La Croix/Magyar Kurír

Szentatya, megsirattál
XVI. Benedek pápa méltatása 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése