2013. 01. 12.

Főhajtás a Don-kanyarban (1943. jan. 12.) elesett katonák előtt



Szent István király megértette, hogy nemzetét és országát csak a kereszténység tarthatja fenn, és a kegyelmi élet által juthatunk el az örök életre. Felajánlását Szűz Mária elfogadta, és által Istennek szentelt Máriás-nép lettünk. A történelemben azt a feladatot kaptuk, hogy Mária lelkületével a Szentlélek hatásaiból minél többet vigyünk be egyéni, családi és közösségi életünkbe. Ezzel mutassuk meg a világnak, hogyan kell Isten gyermekeiként élni.
1944. szeptember 17-én Lembertovnál, Varsó mellett az oroszokkal vívott iszonyú csata után tartott szemlét Kéry tábornok. Már le is mondtak a magyar huszárzászlóaljról, amikor a jeges havon vágtatva megérkezett a csoport. Tabódy István (1921-2000) főhadnagy jelentette: „Tábornok úr, a többszörös túlerőből kivágtam és visszahoztam a Szűzanya segítségével a zászlóaljamat.” Összeesett a nagy vérveszteségtől. Félkarját majdnem elvesztette. Mások mondták el, hogy a rettenetes helyzetben hangosan fogadta meg a főhadnagy: „Szűzanyám, ha kimented a katonáimat, pap leszek.” A papságig hosszú volt az útja.
István 1921. április 1-jén született Budapesten. Apja, Tabódy Tibor katonatiszt volt, ő is katonai pályára készült. 1930 és 1938 között a kőszegi katonai főreáliskolában tanult, majd tanulmányait a Ludovikán folytatta, ahol 1941-ben végzett. A 3. Nádasdy Ferenc huszárezred hadnagyaként Nagyváradon, Nagyszalontán és Munkácson szolgált. 1944-ben főhadnagyi rangot kapott és kivezényelték az orosz frontra, ahol súlyos sebesülést szerzett. 1945-től a Honvédelmi Minisztérium lóügyi osztályán szolgált, majd 1947-ben századosi rangot kapott. 
Még ugyanebben az évben kémkedés vádjával letartóztatták és internálták. A kistarcsai és recski internálótáborban őrizték. 1953-as szabadulása után szállítómunkásként dolgozott, majd bérmaapjának, Shvoy Lajos székesfehérvári püspök segítségével papi tanulmányokat kezdett. 1955-ben az Állami Egyházügyi Hivatal eltiltotta a szemináriumból, ám Hegedüs András miniszterelnökhöz írt levele nyomán engedélyezték továbbtanulását. 1957-ben diakónussá szentelték és még ugyanabban az évben az 1956-os forradalommal való rokonszenvezése miatt 7 hónapra börtönbe zárták. Szabadulását követően, 1958. június 13-án Shvoy Lajos szentelte pappá. Pár hónapig a szemináriumon volt előadó, majd kizárták, mivel több társával együtt nem jelent meg az országos békepapi gyűlésen. Ezt követően a Közlekedési Múzeumban lett takarító. Néhány paptársával együtt titkos szemináriumot szervezett. Emiatt 1961. februárjában újra letartoztatták és összeesküvés vádjával tizenkét évi börtönre ítélték, amit le is töltött. 1972 december 30-án engedték ki a börtönből. Több mint 19 évet raboskodott. Ezután is megszenvedtették, de állta a szavát.  
Idős fejjel is buzgón gondoskodott híveiről a székesfehérvári belvárosi templomban, majd Csabdi, Kisláng és végül Bicske plébánosaként. 1990-et követően jelentős szerepet játszott az újrainduló tábori püspökség megszervezésében. 1992-ben székesfehérvári kanonokká nevezték ki, mely tisztséget a haláláig betöltötte. A rendszerváltás után vezérőrnagyi rangot kapott. Utolsó hónapjait a székesfehérvári papi otthonba élt, ahol volt hívei szeretettel felkeresték, hálásan emlékezve arra, amit egészségesen tett értük. 2000. szept. 25-én az örökkévalóságba költözött. Október 5-én 11 órakor temették el az egykor pálosok lakta Révfülöpön. Halála után posztumusz vezérezredesi rangot kapott katonai múltjára tekintettel. 2005-ben Bicskén szobrot emeltek tiszteletére.
**
Ha a magyarföldnek lesznek ilyen Tabódy lelkei, az ördögi gyűlölet gyűrűjéből kimenti hazánkat Nagyboldogasszonyunk. 
Vallomását a következő Félpercesben olvashatja: A legtöbbet szenvedett magyar huszár vallomása

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése