2013. 01. 11.

Légy figyelmes



Milétoszi Thalész (Kr.e. 624 k. – Kr.e. 546-ban az olympiai játékok alatt) kezdetben olaj kereskedéssel foglalkozott, beutazta az akkor ismert művelt világot Mezopotámiától Egyiptomig. Tanult és megalapította a milétoszi iskolát. A legkorábbi görög természetfilozófus, aki a dolgok összességének mint egésznek a természetét kutatta. A matematikában és a csillagászatban jártas, a hét görög bölcs egyike. Platón szerint “amikor csillagászati megfigyelései közben fölfele nézve beleesett egy gödörbe, egy elmés és csinos trák szolgálólány kigúnyolta, mondván, hogy erősen vágyik ugyan az égi dolgok ismeretére, de fogalma sincs arról, ami háta mögött és a lába előtt van.” Az ő eredménye a párhuzamos szelők-tétele (Thalész-tétele).
Egyszer a bölcs Thalész útközben találkozott egy ismerőssel és nagyon előzékenyen köszöntötte őt. Ez azonban figyelemre sem méltatva, büszkén elment mellette. Barátai azt hitték, hogy ez a bölcset bántani fogja s ki is fejezték a bölcs előtt, hogy milyen szégyen egy ilyen híres embernek a köszöntését nem viszonozni. Thalész így szólt: Szégyen-e az reám nézve, hogy előzékenyebb vagyok, mint ő?
**
“Légy figyelmes mások iránt. Semmi sem olyan megnyerő és lekötelező, mint a gyöngéd figyelem. A figyelmetlenség sért, s igen gyakran kétszeres viszonzást von maga után. A figyelmetlenséget vagy hiú gőgnek, vagy szemtelenségnek szokták az emberek tulajdonítani, s hiszem, hogy e két vád mindenikétől irtóznál.” (Deák Ferenc)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése