2013. 01. 26.

A napi öt kenyér rejtélye

Egy földműves és egy iparos együtt utaztak a vonaton és beszélgettek. A földműves elmondta, hogy neki naponta öt kenyérről kell gondoskodnia. Erre az iparos megkérdezte, hogy minek neki az a sok kenyér és hogyan osztja el. Azt felelte:
"Egyiket magamnak tartom meg, a másikat kidobom, a harmadikat visszaadom, a negyediket és ötödiket pedig elviszik tőlem kölcsönbe."
Az iparos nem értette meg ezt a választ és kijelentette: "Ez rejtély nekem, miért törjem a fejem? Mondja tehát, jó ember, hogyan értsem ezt!"
Nos, hát mindjárt megmondom - válaszolta a földműves. "Az első nekem és feleségemnek kell, elfogyasztjuk. A másikat kidobom, vagyis a szegényeknek juttatom, akik azt átveszik tőlem. A harmadikat visszaadom, hiszen ez méltányos visszaszolgáltatás szüleimnek. A negyediket és ötödiket gyermekeimnek adom kölcsön. Valóban kölcsön, mert öregkoromban visszakapom tőlük."
**
A földműves Isten ajándékainak osztogatásával igyekezett gondoskodni jövőjéről. Krisztus tanítását váltotta öt kenyérre: "Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogyha majd elfogy, befogadjanak benneteket az örök hajlékokba." (Lk 16,9)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése