2012. 12. 24.

Mi a karácsony?

Karácsonynak csak egy jelentése van: Jézus Krisztus születése, semmi más! Nem a szeretet vagy az öröm ünnepe, hanem az Istenember születéseé. A szeretet az ő ajándéka, s ennek hatása bennünk az öröm. Erről szól az evangélium: "Az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek."
Emberségünk, hogy kiteljesedjék, ezt az örömhírt újra és újra át kell élnünk. 
Szent Ferenc élő Betlehemet állított fel Greccio egyik barlangjában. Gyermek nagyságú viaszbabát helyezett a jászolba, János földbirtokos pedig ökröt és szamarat adott, a parasztok szalmát szórtak a padlóra. 1223 karácsony éjszakáján így idézte fel - emberek beöltöztetésével, élő állatokkal - Jézus születésének estéjét. A környéken lakó emberek Ferenccel együtt imádkoztak, énekeltek, átélve a szenteste betlehemi pillanatait. Ezzel a Szent minden keresztény számára érzékelhetővé tette a betlehemi csodálatos éjt. A misztérium felelevenítésével szívükbe vésődött, hogy emberré lett az Isten, testvérünk lett az Isten. Ettől kezdve a templomokban elterjedt a betlehemállítás és a betlehemezés.
II. József 1782-ben megtiltotta, hogy betlehemet állítsanak fel a templomokban. Úgy ítélte meg, hogy a betlehemes szokás "nevetséges és gyermekded". A tilalomnak kevés foganatja volt. A betlehem ugyan egy időre eltűnt a templomból, de az egyszerű emberek felállították a ”tisztaszobában”. Miután 1825-ben megszüntették a tilalmat, ismét népszerűvé vált. Az idők folyamán más diktátorok más tilalmakat vezettek be, de őket is túlélte Karácsony, mert a bizonytalan világnak hitet, reményt, szeretetet csak Isten Fia tud adni. A Jézusban kapott megszentelődés olyan nagy horderejű esemény, amely az egyén, a család és a társadalom életét fokozatosan átalakítja. 
**
Alázattal kérjük: Istenünk, te az emberi természet méltóságát csodálatosan megalkottad, és még csodálatosabban megújítottad. Add, kérünk, hogy részesedjünk Fiad istenségében, aki szeretetből magára vette emberi természetünket. Hát ezt köszönjük meg Jézus születése ünnepén.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése