2012. 12. 08.

A szótól a tökéletes tettig


Nagyváradi református szülők a tizenhárom éves gyermeküket a Kolozsvári jezsuita atyák Akadémiájára küldik tanulni. Ötévi tanulása alatt nemcsak a kor ismereteit sajátította el, hanem az igaz hitet megismerve maga is katolikus lett. Főiskolai tanulmányait Krakkóban, Bécsben és Rómában végezte. 1596-ban szentelték pappá Rómában. Mint tanár, lelkipásztor, majd 1616-tól esztergomi érsek és bíboros, rendkívüli tevékenységet fejtett ki. A katolikus Egyházért végzett munkája nem ismert határt. Szavaival, írásaival és életpéldájával az ősi katolikus hit megerősítésén fáradozott. Országos zsinatot tartott. Híres az Isteni Igazságra Vezérlő Kalauz című munkája és az Imádságos könyve. Bécsben a magyar papnövendékek számára szemináriumot alapított és kikötötte, hogy a felvételnél különös figyelemmel legyenek az erdélyi és a székely ifjúságra. 1635. május 12-én alapította meg a nagyszombati egyetemet, melyet később Budára és Pestre költöztették, s a mai napig működik. Kiváló szónoklataiért már életében a „magyar bíboros Cicero” névvel illették. Ez az ember Pázmány Péter (1570. okt. 4. – 1637. márc.19.). Tőle vettem advent második hetére a gondolatot: „Némelyek szépen és sokat szólanak, de föl nem gerjesztenek, mert maguk nem égnek. Meg nem gondolják, hogy nem szólásra, hanem tökéletes cselekedetekre tanít az igazi bölcsesség, és a Szent Jeromos mondása szerint az Isten szolgái tiszte nemcsak az, hogy szentül szóljanak, hanem hogy szentül éljenek.” 
Mindnyájan akik elindultunk a szentség útján, feladatunk, hogy szentül szóljunk és éljünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése