2012. 06. 04.

Június 4. Nemzeti Összetartozás Napja Csíkszeredában


A Nemzeti Összetartozás Napja
 1920. június 4-én egész Magyarországon gyászoltak az emberek. Az iskolákban és a hivatalokban szünetet rendeltek el, az újságok gyászkeretben jelentek meg, a zászlókat félárbocra eresztették. De. 10 órakor, mielőtt az ünnepi istentisztelet megkezdődött volna, megkondult a főváros összes harangja, megálltak a villamosok és öt percre a vonatok is az egész országban. Budapesten fekete szalaggal vagy zöld gallyas jelvénnyel a kabátjukon az emberek már a kora reggeli óráktól gyülekeztek a Hősök terén. A tömeg csak a Himnuszt énekelte. Innen sokan a Bazilika felé vették útjukat, ahol a program szerint 10 órakor Páter Zadravecz, a Nemzeti Hadsereg tábori püspöke prédikált. Az istentisztelet után, 11 óra 5 perckor összeült a nemzetgyűlés. Rakovszky István házelnök rövid beszédet mondott. Beszéde végén az elszakított országrészek lakóinak ezt üzente: „Ezerévi együttlét után válnunk kell, de nem örökre. E pillanattól kezdve minden gondolatunk, éjjel-nappal minden szívdobbanásunk arra fog irányulni, hogy régi dicsőségben, régi nagyságban egyesülhessünk velük. És amikor őket a búcsúnál még egyszer szívünkhöz szorítjuk, szíveink úgy egybeforrnak, hogy azokat semmi ármány, semmiféle erőszak, semmi hatalom elválasztani nem tudja.” A képviselők felállva és tapsolva fejezték ki egyetértésüket az elnökkel, aki Nagy-Magyarország utolsó nemzetgyűlését 11 óra 15 perckor berekesztette. Délután 4 óra 30 perckor a magyar delegáció aláírta az un. „békediktátumot” a versailles-i kastély Kis Trianon épületében és elsőnek távozott.
Az első hivatalos elszakítás 20 évig tartott. 
A második már 68 éve tart, de a határok már átjárhatók. A Magyar Országgyűlés 2010. évi XLV. törvénye a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről, a trianoni tragédiára emlékezve, június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította. A sebek gyógyulnak, közben soraink ritkulnak. A lármafák égnek, maradjunk együtt, sokasodjunk és érdekvédelmi szövetségünkkel küzdjünk jogainkért, hogy megvalósuljon:
1.) A magyar nyelv, mint regionálisan hivatalos nyelv használata Erdélyben.
2.) Oktatási és a kulturális életünk saját magunk által való igazgatása.
3.) A területi, közigazgatási beosztás befolyásolása, hogy minél kisebb arányban legyenek regionális kisebbségek.
4.) Gazdaság- és területfejlesztési esélyegyenlőség.
5.) A magyar kisebbség szimbólumainak hivatalos elismertetése.
6.) Folyamatos önkormányzati, parlamenti, …kormányzati képviselet igénye.
7.) A jó szomszédság az együttélőkkel és a magyarországi egyéni emancipáció.
E célok egyetemes emberi jogok, amiért egységben, közösen és céltudatosan nemcsak dolgozni, hanem imádkozni is kell.

Mindenható örök Atya, a Te kezedben van az emberek sorsa és Te szabod meg a népek jogait: tekints kegyesen reánk, akiknek jövőjét és boldogságát első szent királyunk a te Szent Fiad édesanyjának,  a mi Nagyasszonyunknak kezébe tette le.
Tekints reánk, válságos időket élő népedre, és áraszd ránk Szentlelkedet, hogy segítségével mindnyájan meglássuk az igazság útját, építsük nemzetünk egységét és szolgáljuk javát.
Adj, Urunk, vezetőinknek kellő bölcsességet és elszánt, erős akaratot, hogy a te szíved szándéka szerint előmozdítsák a szociális igazságosságot és az emberhez méltó életet.
Világosíts meg és támogass minket, hogy szentjeink és nagyjaink példája nyomán felelősséget érezzünk szülőföldünkért és a szükséget szenvedőkért. Kérünk, áldd meg mindennapi fáradozásunkat, hogy az a Te dicsőségedre és ami boldogulásunkra váljék.
Magyarok Nagyasszonya Csíksomlyói Boldogasszony, Szent Mihály arkangyal, Szent István király, Szent László király -  könyörögjetek érettünk a mi Urunk, Jézus Krisztusnál.
Ránk bűnösökre, nagy irgalmad ránk fér,
Hogy lelkesedjünk Isten országáért.
Hadd legyünk mi is: tiszták, hősök, szentek.
Népünket így mentsd meg!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése