Így indította Tusnád-fürdőről szóló prózai himnuszát Prohászka Ottokár székesfehérvári
püspök 1902-ben. Ez a Csík valóban egy foszlány Attila népéből, amely még
létezik Erdély keleti részén, a Csíki-havasok és a Hargita vonulata között. Csík
a székelyek lakta Székelyföld kincse, amely őrzi Attila hun király emlékét, ahol
elevenen élnek az Árpád fejedelemtől kapott székely jogok, ahol védik Szent
István hitét és Szent László hazaszeretetével küzdenek a jövőért. Csíkot
körbeveszi Kézdi-, Sepsi-, Udvarhelyszék, a Gyergyói medence és a Csíki-havasok
keleti völgyei karolják át. Csík a Székelyföld része, amely magába foglalja
Maros-, Udvarhely-, Sepsí-, Kézdi- Orbaiszéket és a távolba szakadt
Aranyosszéket. Székelyföld volt és van. Vele szomszédos volt a Szászföld, ahol
már csak elvétve találunk szászokat.
Hétszáz év után a szocialista Románia velünk
együtt a szászokat is megnyomorította. Nagy részük az utóbbi negyven évben elhagyta
szülőföldjét, amelyet egykor II. Géza magyar királytól kaptak, ahol saját
önkormányzatiságuk, autonómiájuk volt, amit Universitas Saxonica-nak neveztek.
A szászok a 20. század rabszolgakereskedésének, pontosabban a román diktatúra
lélekkufár politikájának lettek áldozatai, akikért a fejlett Németország fejkvótát
fizetett. A szásznép mind a szabadság, mind az emberséges világ reményében
távozott szülőföldjéről, hátrahagyva csodálatos templomerődeit és házait. A
székelyek és szászok Erdély keleti, dél-keleti szélén hasonló viszontagságokat
éltek meg az évszázadok folyamán, sok esetben viszont másként küzdötték le a
megpróbáltatásokat. Nem tudjuk, milyen jövő vár reánk, de megmaradási
készségünk és ragaszkodásunk a Székelyföldhöz eddig erősebbnek bizonyult sok
szomszédos néphez képest.
E sorozatban múltunkra és jövőnkre fogunk figyelni,
hogy egységes akarattal, tanulva a SICULICIDIUM-ból, gátat vessünk a készülő régiós genocídiumnak.
“Mint oldott kéve, széthull
nemzetünk...!” (Tompa M.: A gólyához)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése