2018. 04. 25.

2018-ban bérmálkozóknak 14.


 14. Hivatás és egyházi rend
Cél: Mindenhol Krisztus tanújaként az Egyház szolgálatára állni.
1) A hivatásról. A hivatásról szóló jelenetek a Biblia leghatásosabb lapjai közé tartoznak. Gondoljunk néhány meghívásra, amelyek a személyt a legmélyebben érintik - Mózes meghívása az égőcsipkebokorból (Kiv 3), Izajásé a templomban (Iz 6), Jeremiás megszólítása (Jer 1). Ezek a jelenetek szemünk elé állítják Istent a maga fönségében és kiismerhetetlenségében, úgyszintén az embert egész valóságában: félelmével és nemes lelkűségével, azzal a lehetőséggel, hogy elfogadja a hívást, vagy ellenálljon annak.
Ha Isten szól, útnak indulnak. Ezt látjuk Ábrahám, Jákob, Mózes, Ámosz, Izajás, Jeremiás, Ezekiel esetében. Mindig ugyanazt ismételve: Menj! Elküldelek…
Isten hívására, mindenki személyes módon, természetének megfelelően válaszol. Mózes olyan jeleket kér, amelyek hitelesítik küldetését (Kiv 3,11), Izajás felajánlkozik: ”Itt vagyok, engem küldj el!"  (Iz 6,8). Jeremiás ellenvetéseket tesz: "Jaj, Uram Isten! Nézd, nem tudok én beszélni, hiszen még ifjú vagyok." (Jer 1,6). Mindegyik engedelmeskedik, mert lényegesen érintette Isten, tudatában van személyes küldetésének.
Mindenki életében felhangzik az Úr hangja, a soha sem sejtett vagy remélt égőcsipkebokorból. Ez a hang minket is hív és követésre szólít. Hogyan hordozom a hivatást?
Mózes a titokzatos látomás nyomán megérti: "Láttam Egyiptomban élő népem nyomorúságát.... Azért szálltam le, hogy kiszabadítsam az egyiptomiak hatalmából...” általad. (Kiv 3,7-8). 
Közösséghez szól a küldetés: íme a nép, a föld, a hegy, a világ – akinek sorsában osztozom, akiben képességeim, vágyaim és álmaim, küldetésem elnyerik igazi értelmüket. A közösségi érzület magzatvize nélkül fulladásra ítélt minden meghívás. A közösségi érzület egyszerre termőtalaj, víz, levegő, napfény, mozgás, gondozás és felelősség.
2) A hivatás mindig a közösségben születik és az életet lefoglalja.
Amikor Isten megszólítására válaszolunk, ezt közönségesen hivatásnak nevezzük. Jézus a közösségben tevékenykedőket: halászokat, családosokat, pénzváltót, a közösségben élőket hívta. Ezekkel célja, hogy az üdvösség eszközei legyenek. „Minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére. (1Tim 2,4).
Jézustól és a gazdag ifjú (Mt 19,20-21). A hivatás személyes oldala a hit és átalakulás, a hitből és engedelmességből fakadó csatlakozás.
3) Isten megragad a belső hangok, szívbeli vonzalmak, nagy horderejű álmok által és módosítja életünket saját transzcendens természetéhez. Életünk során egyetlen elhatároló erejű hívást bontogatunk hívők és kevésbé hívők, felnőttek és gyermekek egyaránt. (1Kor 9,16).
Corona Bamberg: Az emberség ára c. könyvében a hivatásos embert a vadászkutyákhoz hasonlítja.
Az Egyház tagjainak élete mind a hivatásról szól: Bosco Szent János különös álma után dolgozik az ifjakért. Remete Szent Antal Krisztushoz akar hasonulni. Loyolai Szent Ignác: M.I.N.D. Lisieux-i Szent Teréz, a kis feladatok nagylelkű végzésében találja meg hivatását.
4) A hivatást inkább megsejtjük, nem tudjuk megmagyarázni. A magyarázat nem jeleníti meg a hivatást, csak az élet. Megmagyarázni nem tudjuk, de róla beszélni tudunk.
Mózes, Ámosz: Ki ne félne, ha ordít az oroszlán? Ki ne jövendölne, ha szól az Úr, az Isten?” (Ám 3,3-8).
Ha magyarázatot kérnek a hivatásról, akkor a tudatlanság, tehetetlenség érzése szakad ránk, s ilyenkor csak a vágyunk nő még erősebbé, hogy újra visszataláljunk a feladatokat adó Úr színe elé.
5) Az Úr vállalja a vezetést, ezt megérezzük. Ha Krisztust követem, meg kell halnom a világ számára. Babits Mihály: Az elbocsátott vad c. versében gyönyörűen ecseteli a kiválasztottságot.   Az Úr vezetését Sienkiewicz Henrik: Quo vadis c. regényében, Szent Péter apostol visszafordulásában így mutatja be:
„-Ha te elhagyod népemet, én Rómába megyek, hogy újra megfeszítsenek.” (553.o.)
Franz Werfel: Halljátok az igét c. regényében, Jeremiás sorsában láthatjuk. (568.o.)

6) Az Úr boldoggá tesz. Ő velem és én vele étkezem – mondja Jézus. Ez pedig létközösséget jelent. Reményik Sándor: Lefelé menet c. versében mondja: „Legyen nekünk elég a kegyelem:/ Hogy láttuk egymás fényes arculatját,/ Hogy láttuk egymást Vele – a Hegyen.”
A hivatás kezdetén rányitunk az Istenre, de elérni Őt csak az áldozatos szeretet útján tudjuk.
7) Részesedés Krisztus papságában. A legfontosabb hivatás, az általános papság, amire a keresztség, a bérmálás és az Eucharisztia szentsége avat fel. Közös hívatásunk életszentségre és a világ evangelizálására szól. Utána e hívatás is „szakosodik”, két másik szentség, az egyházi rend és a házasság a felebarát szolgálatát célozzák meg. A házastársak egy külön szentségből nyernek megerősítést és fölszentelést. Az egyházi rendben hatalmat kapnak, hogy Isten igéje és kegyelme által az Egyház pásztorai legyenek.
A hivatás feltételei: egészség, szellemi képesség, erkölcs, Isten és az emberek szolgálatát.
8) A kincset rejtő cserépedények: ők is gyarló emberek, megértők tudnak lenni, a papi hatalom és megbízás Krisztustól jön. A papság mint szolgálat.  
A papi cölibátust „a mennyek országáért” vállalják (Mt 19,12). Így megosztottság nélkül az Úrnak és az ő egyházának (1Kor 7,32) szentelik magukat. A hívek benne Jézus családjának családfőjét látják. A nőtlen pap a megdicsőült élet jele, és így is hirdeti Isten uralmát (vö. PO 16; KEK 1579).  
A papok megítélése: ne ítéljetek, hogy ne ítéljenek el titeket. Az ember ítélete mindig tökéletlen és felületes, mert nem lát embertársa szívébe, és nem ismeri az ő körülményeit.
Egy plébános így búcsúzott: Úgy bánjatok az utánam jövő pappal, hogy köztetek papnak lenni legyen öröm.


Előző leckék:
2018-ban bérmálkozóknak 11. 
2018-ban bérmálkozóknak 12. 

2018-ban bérmálkozóknak 13.






2018-ban bérmálkozóknak 13.


13. A szentségi és liturgikus élet            
Cél: Az egyházi liturgikus életbe való bekapcsolódás.
Az embernek, aki felismeri Istent, és a maga teremtményi mivoltát, Istentől való függését, kötelessége Istent dicsőíteni. Ezt teszi az imádságban, de ezt teszi a hittestvéreivel együtt az Egyház közösségében a liturgiában.
1)      Az Egyházban közösen végzett dicsőítése a liturgia. Azért előbbre való, mert az Egyház istentiszteletét maga Jézus Krisztus végzi, akiről tudjuk, hogy az Egyház feje.
a) Mi volt és mi most is Jézus istentisztelete? Az ő teljes engedelmessége és önátadása mennyei Atyjának. „Jövök Istenem, hogy akaratodat megtegyem.”(Zsid 10,7). Egész életében az Atya akaratát teljesíti: „mindig azt teszem, ami tetszésére van” (Jn 8,29) és engedelmességében kitart egészen a szégyenletes kereszthalálig.
b) Az Ószövetség véres, külsőséges áldozatai nem tetszettek Istennek, mert hiányzott belőlük a lelkület, de annál kedvesebb volt Fia áldozata. Megdicsőítette őt a feltámadásban és mennybemenetelben, olyan nevet adott neki, hogy nevére minden térd meghajoljon, s minden nyelv hirdesse, hogy Jézus Krisztus az Úr. (Fil 1,9-10). Nekünk, embereknek pedig megbocsátott Jézus kedvéért és visszafogadott minket gyermekei közé.
2) Jézus Krisztus azt akarta, hogy áldozata örökké megmaradjon az Egyházban. Ezért rendelte az utolsó vacsorán a szentmiseáldozatot, amelyet az Egyház mindegyre bemutat, megjelenít, naponta többször is. Jézus keresztáldozata válik jelenvalóvá, és minket is bevona a maga önfeláldozásába, hogy ajánljuk fel mi is Őt magunkért és vele együtt saját magunkat. A szentmise az Egyház legfőbb és legértékesebb istentisztelete, általa jut el hozzánk, ér el minket a megváltás, annak gyümölcsei. Belőle származik a többi szentség, az Egyház szenteléseinek, áldásainak és imádságainak minden hatóereje. Most inkább a szentségekkel és egyéb istentiszteletekkel, vagyis általában az Egyház liturgiájával.
3) Liturgia alatt az Egyház minden hivatalos istentiszteleti cselekményét értjük, amit az Egyház a hívekkel, vagy a pap által a hívek nevében végez (pl. zsolozsma). a) A liturgiában az istentiszteletre egybegyűlt hívekben mutatkozik meg az Egyház, hogy kikből áll. Ilyenkor látszik, hogy kik a hívei.
b) A liturgiában mutatkozik meg az is, hogy az Egyház valóban Krisztus teste. Krisztus ma is jelen van az Egyházban: Jelen van az egybegyűlt közösségben. (Mt 18, 20). Jelen van az ő igéjében. Jelen van a liturgiát vezető pap személyében, aki őt képviseli. Általa maga Krisztus cselekszik. Jelen van azután az átváltoztatás szavaira istenségével és emberségével a kenyér és bor színe alatt. (vö. SC 7).
c) Krisztus nem egyedül, egymagában dicsőíti az Atyát, hanem a liturgiában, mint az Egyház feje maga mellé veszi az egész Egyházat. A liturgia az egész Egyház cselekménye. A hívek általános papsága (1Pét 2,9) abban áll, hogy Krisztussal együtt életüket Istennek szenteljük, s vele együtt dicsőítjük az Atyát. Ezért vannak a miseimák többes számban. De részük van a szentségek kiszolgáltatásában is. A keresztségben befogadják maguk közé a megkereszteltet és ígérik, segíteni fogják, hogy jó keresztény legyen. Segítik példájukkal a bérmálkozót, hogy ez betartsa ígéreteit stb. Az Egyház kívánja, hogy minden szentséget a templomban, a hívek jelenlétében szolgáltassanak ki. A liturgia annyit ér, amennyire egy szívvel-lélekkel kérjük benne az Istent.
d) A liturgia az örökkévalósággal is összekapcsol bennünket (vö. KEK 1136): az angyalokkal és szentekkel.  
4) A liturgia és a külsőségek. A liturgia csak úgy kedves Isten előtt, ha az lelkünknek, értelmünknek és akaratunknak a hódolata. Isten nem elégszik meg a szertartásokkal és külsőségekkel.
a) A liturgiához elsősorban hely kell, és ez a templom. 
b) A liturgiához szükség van a liturgiát vezető személyekre
c) A liturgiának megvan a maga ritmusa, visszatérő ünnepek. Ezekből áll az egyházi év. Az egyházi év középpontjában Krisztus kereszthalálának és feltámadásának, vagyis a megváltásunknak az ünneplése áll. Az egyházi év az adventi időszakkal veszi kezdetét. 
d) A liturgikus szövegek többnyire bibliai szövegek, olykor magyarázatra szorulnak. 
e) A liturgikus szimbólumok általában a természet világából valók.
Az emberi test részvételéről. A liturgiában helyet kap az anyagi világ is, elsősorban az emberi test: állás, térdelés, leborulás, meghajlás, békecsók, a papnak a hívek felé tárt kezei egységet teremtenek, s mutatják, hogy Krisztus megjelenítője készséges hivatását betölteni. A tárgyak: az egyházi ruhák, gyertyák, bor, víz, kenyér, olaj. Semmi sem üres ceremónia, a liturgiában mindennek megvan az értelme és magyarázata.
5) A liturgia és a szentségek. A szentmise mellett az istentisztelet legfontosabb cselekményei a szentségek. Hét szentség van: keresztség, bérmálás, Oltáriszentség, bűnbánat, betegek kenete, egyházi rend és házasság. A hét szentség a keresztény élet minden fontos pillanatát és állomását megszentelik. (KEK 1210) 
a) Jézus megváltó tevékenysége a szentségekben. Jézus új, kegyelmi kapcsolatra hív minket, hogy hitelesen tudjuk élni. 
b) A szentségek Krisztustól alapított és az Egyházra bízott hatékony jelei a kegyelemnek, amely által isteni életben részesülünk. 
c) Hitválaszunk a szentségek teljes hatásosságához föltétlenül szükséges. A kánaáni asszony kérését is, annak hitválasza után teljesítette: „Asszony, nagy a hited. Legyen hát akaratod szerint.” (Mt 15,21-28)
d) Aki szentséghez járul az Krisztussal találkozik.
Az egyházi év középpontjában Krisztus kereszthalálának és feltámadásának, vagyis a megváltásunknak az ünneplése áll. Az egyházi év eltérően a polgári évtől nem január elsejével, hanem az adventi időszakkal veszi kezdetét, amellyel a Karácsonyra készülünk, s amely arra az időre emlékeztet, amikor a bűnbe esett emberiség a Megváltót várta. Krisztus minden ember lelkébe eljön kegyelmével, s mindnyájunkhoz eljön a halálban és az ítéletben. Ezért az advent ma is időszerű.
Karácsonykor Krisztus emberré levését, földi születését ünnepeljük, aki „érettünk és a mi üdvösségünkért leszállt a mennyből”.
A hathetes nagyböjt a maga bűnbánati szellemével és önmegtagadásával bűneink felismerésére és a bűntől való megtisztulásra vezet. Megújítja bennünk a megváltás kegyelmeit.
Húsvétkor a Megváltónak a bűn és a halál felett aratott győzelmét ünnepeljük, s örvendezünk a reánk váró örök életnek és feltámadásnak. A húsvéti időt a Szentlélek eljövetelének ünnepe, a pünkösd fejezi be.
Vízkereszttől nagyböjtig, és Pünkösdtől adventig terjedő időszakot évközi időnek nevezzük, amelyben az Egyház Krisztus tanítását és csodáit ismerteti meg a hívekkel.
Az egyházi évben helyezkednek el a szentek ünnepei is, amelyek haláluk évfordulója. A Boldogságos Szűz Máriának az egyházi életben való különleges szerepe miatt, több ünnepe is van.
 
Hét szentség van: 1. A keresztség, 2. A bérmálás, 3. Az Oltáriszentség (Eucharisztia), 4. A bűnbánat szentsége, 5. A betegek kenete, 6. Az egyházi rend,7. A házasság.




Előző leckék:
2018-ban bérmálkozóknak 11. 
2018-ban bérmálkozóknak 12.

2018. 04. 24.

2018-ban bérmálkozóknak 12.


12. Felelősségem az Egyházban

           Cél: Az Egyház helyzetéért és sorsáért mindnyájan felelősek vagyunk.
Az Egyház olyan, mint egy élő szervezet, amelyben Krisztus a fő, a Szentlélek az éltető Lélek, a megszentelt emberek a tagok.
1) Az Egyház tagjai. Mint ahogyan a test tagjai nem egyformák, ugyanúgy az Egyház tagjai sem egyformák. Mindenkinek külön feladata van, de mindenik szükséges. Mindenkinek végeznie kell a maga sajátos feladatát, és valamennyinek össze kell működnie az egész szervezet érdekében. Másként a szervezet beteg lesz és nem tudja teljesíteni rendeltetését. (vö. 1 Kor 12,14-20).
a) Minden megkeresztelt ember egyformán tagja az Egyháznak. Mindenik kapja a kegyelmet, mindenik egyformán részesül a tanításban és a szentségekben. Mindeniknek ugyanaz az életcélja: eljutni az Istenhez és örök szeretetben egyesülni Vele. (vö. Kol 3,11).
b) Minden tagnak külön egyéni feladata van. Mindenkinek külön egyéni feladata van az Egyházban, amit csak Ő tud betölteni, s az egész Egyházra kihat, hogy hogyan teljesíti azt: gyöngíti, vagy erősíti vele az Egyházat. Ezt a feladatot és a hozzá szükséges erőt és készséget karizmának nevezik. Mindenkinek megvan a maga külön karizmája: „Isten némelyeket apostolokká, másokat prófétává, ismét másokat tanítóvá tett. Adott csodatevő hatalmat, gyógyító erőt, segítőkészséget, kormányzóképességet, különféle nyelvadományt.” (1Kor 12,28-30). Vannak rendkívüli karizmák és hivatások, amelyek kiemelik az embert a világból, és teljesen Istennek szentelik, mint a papi és még inkább a szerzetesi hivatás. A szerzetes elhagyja a világot, hogy életével figyelmeztessen a földiek mulandóságára és az örökkévalóságra, ahová mindnyájunknak el kell jutni. Vannak egyszerűbb karizmák: segítőkészség, adakozás, figyelmeztetés, békítés, vezetőképesség stb. Ezeket mindenki azért kapja, hogy használjon vele: „legyetek egymásnak szolgálatára, hogy az Isten sokféle kegyelmének jó letéteményesei legyetek.” (1Pt 4,10). Az Úr Jézus a talentumokról szóló példabeszédében figyelmeztet a számadásra. (Mt 25,26-27)

2) A papság és a világi hívek. Az Egyházban meg szoktuk különböztetni a papságot és a világi híveket. A valóságban a hívek is kötelesek bekapcsolódni az Egyház munkájába és feladataiba a maguk módján.
a) A keresztség által a hívek is részesednek Krisztus hármas küldetésében, ami prófétai, papi és királyi (LG 34-36). - Prófétai küldetés: hirdetni a Krisztus által hozott üdvösséget.
- Papi küldetés: Istennek szentelni a mindennapi életünket.
- Királyi küldetés: visszavezetni Istenhez a bűn által elszakított világot.
b) A bérmálás Krisztus tanúivá avat minket, hogy egész életünkkel és magatartásunkkal tanúságot tegyünk az evangélium igazságáról és átalakító erejéről. Erre vonatkozik a háras ígéret: hitben hűségesek maradunk, házasságot az Egyház törvényei szerint kötjük, és a közéletben az emberek között is az Egyház tanításának szellemében dolgozunk.
c) A kereszténység legfőbb parancsa az Isten és a felebaráti szeretet. A felebaráti szeretet nemcsak anyagi, hanem lelki vonatkozásban is kötelez.
d) Az Egyház vezetői is kérik a hívek segítségét a maguk feladataiban. A munkahelyen és szórványokon, ahol a híveknek kell a keresztény elveket képviselniük.
3) Hol kell a keresztény embernek tanúságot tenni hitéről?
a) Leghamarabb a családjában.
b) Azután munkahelyén, munkájának lelkiismeretes és szakszerű elvégzésével.
c) Végül magában az egyházi közösségben, amelybe tartozik. Részt kell vennie az Egyház szentségi- és liturgikus életében, gondjaiban és munkájában. A New Yorkban munkát kereső Portó Ricoiak segítik egymást: szállásról, munkáról gondoskodnak.
4) Mivel kell a keresztény embernek tanúságot tennie?
a) Hiteles és öntudatos keresztény élettel. Miért más ez az ember? A keresztény tudja, hogy miért él ezen a földön. Eltérően a szekták tagjaitól a végső cél nem az, hogy valakit megnyerjünk, hanem hogy embertársunk Isten felajánlott kegyelmét saját elhatározásából elfogadja és üdvözüljön.
b) A hitvallással. Az igazi keresztény nem szégyelli mások előtt megvallani a hitét. Számot is tud adni másoknak hitéről. Szeretettel és határozottsággal meg tudja indokolni és védeni a keresztény álláspontot.
c) A szeretet gyakorlásával. Nehéz természetű emberek elviselésével, tud másoknak megbocsátani.
d) Szenvedésben való helytállásával. Nem veszíti el hitét és bizalmát, nem fordul el Istentől. Tudja, hogy „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik.” (Róm 8,28) Felajánlja az Egyháznak javára. (vö. Kol 1,24)
e) Imádságával. Embertársaiért imádkozik, gondjait Isten elé viszi. „hússzívet adok nektek.” (Ez 36,26-27)
5) Egyházközségünk lelki és anyagi helyzetéről, szükségeiről és problémáiról. A bérmálandók segíthetnek már most vagy később, amikor mint családalapítók belépnek az egyházközség életébe.



Előző leckék:



A bérmálkozó EMBERKE
csak négy betűből áll:
Érteni akarja az evangéliumot,
Öntudatossá akar válni,
Tanúságot akar tenni és
Áldássá akar lenni.